2 fontos lépés a jó munkahelyi légkör eléréséhez

Cégvezetőként a vállalkozásod növekszik, fejlődik. Újabb és újabb munkaerőt kell felvenned. Sajnos azt veszed észre, hogy a régi emberek nem veszik jó szívvel az újak érkezését.

Sőt, gyakran azt tapasztalod, hogy a szakmailag legjobb beosztottad egyenesen ellenséges az újakkal és semmilyen módon nem segít azok beilleszkedésében, vagy betanításában.

Hogyan kerüld el az állandó fluktuációt?

Ezzel a problémával nem vagy egyedül. Gyakran okoz nehézséget a cégvezetőknek, hogy a régi munkatársak nem tűrik meg maguk mellett az újakat. Ez viszont komoly gondot jelent, mert gátolja a növekedést és egy jól működő, egységes csoport kialakulását. Ráadásul az állandó fluktuáció megakaszthatja a termelés folyamatát, hatékonyságát.

Próbáltál már beszélni a régi munkatársakkal, de nem változott semmi, sőt annál inkább védték a pozíciójukat.

Valóban tudsz változtatni a régi munkatársak hozzáállásán?

Az emberi viselkedés kiismerésével ezek a folyamatok előre láthatóak lesznek és kezelhetővé válnak.

Első lépésként fel kell tenned magadnak a kérdést, hogy az adott munkatársnak mi a szándéka. Milyen szándék vezérli? Mit akar elérni nálad?

Ha a szándéka az, hogy támogassa, segítse a csoportot és a csoport céljainak a megvalósulását, akkor ő egy értékes csapattag. Csoport célja: fejlődés, növekedés, egymás támogatása, együttműködés stb.

Viszont, ha önös érdekek vezérlik, csak a” saját pecsenyéjét sütögeti”, és nem hajlandó plusz áldozatot hozni a csoportért, akkor ez a személy nem értékes a csapatra nézve bármekkora szakember is. Szembefordul a csoport céljaival: nem segíti, nem támogatja az újakat, nem tanítja be őket, leértékeli őket. Az a szándéka, hogy egyedül legyen és így még inkább nélkülözhetetlenné tegye magát a vezető szemében.

Óriási hiba, amikor egy vezető elfogadja, hogy egy területen csak egy szakember legyen, aki nem adja át a tudását másoknak. Ezzel függő helyzetbe kerül és zsarolhatóvá válik. Nem mer ellenkezni vele, nem meri elküldeni, mert akkor szakember nélkül marad. Egy ilyen személy ellehetetleníti a cég működését és annak növekedését.

Ki a kapitány az óceánjárón?

Tudtad-e, hogy a legkompetensebb óceánjáró hajón az a szabály, hogy minden munkatárs legalább 5 féle posztot tud ellátni hibátlanul?

Ez azért szükséges, mert kint a nyílt vízen, bármi megtörténhet és csak magukra számíthatnak. Ezért, ha egy munkatárs kiesik, akkor azonnal el kell tudni látni valakinek a feladatait.

Ennyire szigorúan ezt nem kell a Te cégedbe is bevezetni, de egy jó irányt mutathat.

Második lépésként írasd le részletesen a beosztottaiddal a munkájukat, hogy soha ne kerüljél zsarolható helyzetbe. Ne engedd, hogy bármikor előfordulhasson, hogy egy régi munkatárs, elüldözi az újakat, mert konkurenciát lát bennük, ezzel veszélyeztetve a cég növekedését, fejlődését. Ráadásul őt nem küldheted el, mert ő az egyedüli, aki ehhez a munkafolyamathoz ért.

Ne tépelődj, inkább cselekedj mielőbb!

Minél tovább vársz, annál nagyobb lesz a kár.

Vizsgáld meg a munkatársaid valós szándékát és vállj meg az önző, nem csapatjátékos, ellen szándékú emberektől.

A munkafolyamatok és a sikeres akciók pedig minden munkakörre legyenek részletesen leírva, hogy az új munkaerők hamar értékes termékkel tudjanak hozzájárulni a cég működéséhez és ne legyél kényére-kedvére kiszolgáltatva egy szakmailag jó, de emberileg gonosz beosztottnak.

Vedd magad körül jó szándékú, dolgozni akaró, becsületes személyekkel, akik szívesen osztják meg a tudásukat az újakkal és örülnek a növekedésnek!

Ha tetszett, kövess engem a Facebook-on is!

Őszinte törődéssel,

Loksa Ágnes